Eközben te is próbálsz mindent kézben tartani, de valahogy mindig kicsit több a feszültség, a bizonytalanság és a kimerültség uralkodik el rajtad.
Akkor a legjobb helyen jársz! EGYÜTT, LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE FELTÁRJUK a benned rejlő teljes potenciált és kiépítjük a megállíthatatlan belső erőd.
Évekig dolgoztam egy nagy cégnél vezetőként, ahol folyamatos nyomás, terhelés és felelősség zúdult rám. Emellett párhuzamosan kezdtem el vállalkozni. Nem tudtam eleget sem a marketingről, sem a sales-ről, és a kettős terhelés végül kiégéshez vezetett.
Próbáltam mindent: tréningeket, jógát, kineziológust, üzleti coach-ot. Mind segített egy darabig, de mindig csak egy szeletét érintették a problémának. Akkor jöttem rá, hogy egy holisztikus rendszerre van szükség, ami egyszerre épít fizikai, mentális és lelki szinten.
2019-ben megszületett az Építsd fel magad 21 lépéses rendszer. Először magamon teszteltem, és a saját bőrömön tapasztaltam meg az erejét. Nemcsak hogy felépültem a kiégésből, de szintet léptem az életem minden területén.
A mellékhatás? Fél éven belül kétszer léptettek elő, a vállalkozásom pedig elkezdett stabilan növekedni.
És ha még hezitálsz, hadd mutassam meg röviden, mi az, amit hiszem, hogy csak nálunk kapsz meg:
– egy program, ami belülről formál át, egy 7 hónapos, mélyen transzformatív önfejlesztő program. A Maslow-piramis elvét követve, az alapoktól építi újra benned azt a belső erőt, amire minden siker, öröm és stabilitás épül.
Ez a módszer nem elmélet. Egy lépésről lépésre haladó, gyakorlatias rendszer, amely megmutatja, hogyan teremts egyensúlyt tested, lelked és elméd között – hogy a mindennapjaidban is azt érezd: kézben tartod az életedet.
A program során olyan energiaszintet, karizmát és magabiztos készségeket fejlesztesz ki, hogy azt még az AI is megirigyelné.
Így épül fel a 7 modul, amely végigvezet az önmagadhoz vezető úton:
Ez a program nem csupán fejlődési út, hanem egy belső átalakulás folyamata. Minden modul egy-egy új szintet nyit meg benned – hogy ne csak tudd, ki vagy, hanem érezd is.
ahelyett, hogy heteket töltenél bonyolult szakkönyvek olvasásával, válogatott könyvösszefoglalók a lényeget adják a kezedbe: azonnal alkalmazható stratégiákat és inspiráló gondolatokat. Nézd meg, milyen kaliberű témákban juthatsz kulcsfontosságú információkhoz:
.
amelyek támogatják a fejlődésedet és segítenek abban, hogy valódi eredményeket érj el.
Ilyen például az:
amelyek támogatják a mindennapi feltöltődést és belső fejlődést.
Találsz köztük mindfulness gyakorlatokat, gyógyító és párkapcsolati meditációkat, belső gyermek- és megbocsátás-meditációkat, valamint autogén tréningeket és stresszoldó gyakorlatsorokat is.
Minden hanganyag célzottan segíti, hogy a napodat tudatosabban, kiegyensúlyozottabban és erősebben éld – akár csak 10 perc alatt is új szintre emelve a lelki energiáidat.
amelyek segítenek abban, hogy mélyebben megértsd önmagad, tisztábban lásd az irányt, és tudatosabb döntéseket hozz.
Találsz köztük például önbizalomtesztet, intuíciótesztet, valamint olyan kérdéssorokat, amelyek finoman rávilágítanak, mennyire vagy határozott, befolyásolható, vagy képes vagy-e a változásra.
Ezek a tesztek nem ítélkeznek – hanem tükröt tartanak, hogy lásd, hol tartasz, és hová érdemes továbblépned a fejlődésed útján.
És ha még hezitálsz, hadd mutassam meg röviden, mi az, amit hiszem, hogy csak nálunk kapsz meg:
Építsd fel magad 21 lépésben – egy program, ami belülről formál át, egy 7 hónapos, mélyen transzformatív önfejlesztő program. A Maslow-piramis elvét követve, az alapoktól építi újra benned azt a belső erőt, amire minden siker, öröm és stabilitás épül.
Ez a módszer nem elmélet. Egy lépésről lépésre haladó, gyakorlatias rendszer, amely megmutatja, hogyan teremts egyensúlyt tested, lelked és elméd között – hogy a mindennapjaidban is azt érezd: kézben tartod az életedet.
A program során olyan energiaszintet, karizmát és magabiztos készségeket fejlesztesz ki, hogy azt még az AI is megirigyelné.
Így épül fel a 7 modul, amely végigvezet az önmagadhoz vezető úton:
Ez a program nem csupán fejlődési út, hanem egy belső átalakulás folyamata. Minden modul egy-egy új szintet nyit meg benned – hogy ne csak tudd, ki vagy, hanem érezd is.
Könyvösszefogalók: ahelyett, hogy heteket töltenél bonyolult szakkönyvek olvasásával, válogatott könyvösszefoglalók a lényeget adják a kezedbe: azonnal alkalmazható stratégiákat és inspiráló gondolatokat. Nézd meg, milyen kaliberű témákban juthatsz kulcsfontosságú információkhoz:
Letölthető segédletek, amelyek támogatják a fejlődésedet és segítenek abban, hogy valódi eredményeket érj el.
Ilyen például az:
Vezetett meditációk, vizulaizációs és relaxációs gyakorlatok, amelyek támogatják a mindennapi feltöltődést és belső fejlődést.
Találsz köztük mindfulness gyakorlatokat, gyógyító és párkapcsolati meditációkat, belső gyermek- és megbocsátás-meditációkat, valamint autogén tréningeket és stresszoldó gyakorlatsorokat is.
Minden hanganyag célzottan segíti, hogy a napodat tudatosabban, kiegyensúlyozottabban és erősebben éld – akár csak 10 perc alatt is új szintre emelve a lelki energiáidat.
Izgalmas önismereti tesztek és több mint 100+ önreflektív kérdés, amelyek segítenek abban, hogy mélyebben megértsd önmagad, tisztábban lásd az irányt, és tudatosabb döntéseket hozz.
Találsz köztük például önbizalomtesztet, intuíciótesztet, valamint olyan kérdéssorokat, amelyek finoman rávilágítanak, mennyire vagy határozott, befolyásolható, vagy képes vagy-e a változásra.
Ezek a tesztek nem ítélkeznek – hanem tükröt tartanak, hogy lásd, hol tartasz, és hová érdemes továbblépned a fejlődésed útján.

Ha éves tagsággal csatlakozol, 2 hónap ajándékba jár, és ráadásul 2 Érzelmi Intelligenciát fejlesztő könyvemet (Az igazi belső erő és Legyél érzelmiségi!) is megkapod tőlünk ajándékba.A Klub egy zárt önfejlesztő közösség, mely csak időnként nyitja meg a kapuit!
A KLUB MOST NYITVA VAN! MÉG TUDSZ CSATLAKOZNI!
Csak 50 ALAPÍTÓ hely!
6.800 FT / fő
Korlátlan hozzáférés – több mint 50 órányi képzés vár rád azonnal
Folyamatosan bővülő tudástár – új anyagok minden hónapban
Letölthető segédanyagok – dolgozz a saját tempódban
Könyvösszefoglalók – ha kevés az időd.
Személyiségtesztek a mélyebb önismeretért.
Vezetett meditációk és gyakorlatok a relaxációhoz és fejlődéshez.
Haladást támogató kihívások – rendszeres motiváció és fókusz
Zárt Facebook csoport tagság – exkluzív tér az építkezéshez
Tematikus FB posztok – kapcsolódj és tanulj a többiektől
Közösség, kapcsolatépítési lehetőség – nem vagy egyedül az utadon
2 havi tagságod ajándékba kapod
68.000 FT / fő
2 hónap és 2 EQ könyv ajándékba – ha az éves tagságot választod
Korlátlan hozzáférés – több mint 50 órányi képzés vár rád azonnal
Folyamatosan bővülő tudástár – új anyagok minden hónapban
Letölthető segédanyagok – dolgozz a saját tempódban
Könyvösszefoglalók – ha kevés az időd, de sok a vágyad
Személyiségtesztek a mélyebb önismeretért.
Vezetett meditációk és gyakorlatok a relaxációhoz és fejlődéshez.
Haladást támogató kihívások – rendszeres motiváció és fókusz
Zárt Facebook csoport tagság – exkluzív tér az építkezéshez
Tematikus FB posztok – kapcsolódj és tanulj a többiektől
Közösség, kapcsolatépítési lehetőség – nem vagy egyedül az utadon
EQ Exkluzív Tudástár – Havi Előfizetés
7800 Ft helyett
Majd 4900 Ft havonta
Csak 5 hely elérhető!
149.000 FT / fő
1 órás EQ coaching – feltárjuk a 3 legfontosabb fejlődési területedet
Személyre szabott megerősítés hanganyag – támogatás minden napra
Számmisztikai kapcsolati elemzés: Megnézzük, hogyan működtetheted a legjobban az általad kiválasztott személlyel a kapcsolatotokat.
2 hónap ingyenes klubtagság – teljes hozzáférés a belső tudástárhoz
Minden, ami az éves tagsággal jár – bónuszokkal együtt
2 EQ könyvem ajándékba – inspiráció és önfejlesztés céljából, postán küldve
Dedikált VIP alapító tanúsítvány – Linkedinen is megmutathatod
Belső bemutatkozó interjú veled – ha szeretnéd, megosztjuk a klubban is
Előnyök, amiket a képzéssel nyersz
A képzés értéke és felépítése
Az Építsd fel magad története
A siker mindsetje – így indulj el a fejlődés útján
A Belső Erő Tudástár átfogó tréningekkel, mesterképzésekkel, EQ-teszttel és letölthető anyagokkal segít fejleszteni érzelmi intelligenciádat és magabiztosabbá válni.
Tanuld meg felismerni és irányítani az érzelmeidet, kommunikálj hatékonyan, hozz tudatos döntéseket, és építs fel magadban egy megingathatatlan belső erőt, amely a magánéletedben és az üzleti világban is kiemel!
A magas EQ-val rendelkező emberek ugyanabban a bonyolult stresszel, problémákkal teli világban élnek, csak ők olyan eszközökkel rendelkeznek, amivel gyerekjátékká válik az akadályok leküzdése.
Az érzelmeid ura leszel, ami a környezetednek nem fog tetszeni.

Megértettem: kérek egy példányt!

A könyv olvasása közben folyamatos AHA élmények várnak rád, és érezni fogod, ahogy a helyükre kerülnek a dolgok. Az olvasási élmény csak úgy húzni fog magával.
A könyvben leírtak hatására…

Kíváncsi vagyok, kérek egy példányt!
Zolák-Hegyi Andrea – megoldásfókuszú coach

Viola Krisztina az országban egyedülálló életoptimalizáló rendszer létrehozója, és a 2021-ben megjelent Legyél Érzelmiségi! könyv írója. Fiatal felnőttként élete tele volt frusztrációval, sokat szorongott, panaszkodott, nem tudta, hogyan léphetne ki az ördögi körből, míg egy nap elhatározta, hogy ideje kezébe vennie az irányítást. Ekkor továbbképezte magát érzelmi intelligencia, természetes gyógymódok-, valamint segítő irányban. Több diplomát szerzett, létrehozott egy egyedülálló érzelmi intelligenciát- fejlesztő könyvsorozatot, és országszerte személyiségfejlesztő előadásokat és workshopokat tart. Célja, hogy a nemzetközi önfejlesztés egyik kiemelkedő alakjává váljon. Az Igazi Belső Erő című könyvében megosztja azt a tudást, ami által áldozatból karizmatikus, sikeres egyéniséggé vált, és megemelte a saját boldogságszintjét.
![]()
![]()

OKé, kérem a könyvet és a bónuszokat!
Az érzelmi intelligencia fontos, sőt, az egyik kiemelten lényeges terület, ha az egymás közötti kapcsolatokról van szó. Modern világunkban pedig azt az árnyalatot teszi mindennapjainkhoz, amire olyan nagyon vágyunk. Kriszti elképesztő alapossággal és körültekintéssel nyúlt a témához, a sorozat pedig egyedülálló a maga nemében. Mindenki számára érdemes, értékes olvasmány és tanulnivaló. Megtisztelő a részesének lenni, bízom benne, hogy számtalan olvasóhoz eljut!”
Máté Brigi – Lépcsőfok
Kérem a könyvet és a bónuszokat!
Írj nekem a belsoero@krisztiviola.hu címen és szívesen segítek.
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analitika | 11 hónap | Ezt a süti a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. Az "Analitika" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-egyeb | 11 hónap | Ezt a süti a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. Az "Egyéb" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-funkcionalis | 11 hónap | Ezt a süti a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A "Funkcionális" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-hirdetes | 11 hónap | Ezt a süti a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A "Hirdetés" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-nemszukseges | 1 év | Ezt a süti a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A "Nem szükséges" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-szukseges | 11 hónao | Ezt a süti a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A "Szükséges" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-teljesitmeny | 11 hónap | Ezt a süti a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A "Teljesítmény" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására szolgál. |
| CookieLawInfoConsent | 1 év |

| viewed_cookie_policy | 11 hónap | A sütit a GDPR Cookie Consent plugin állítja be és tárolja, függetlenül attól, hogy a felhasználó hozzájárult-e a sütik használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |